6. Fejezet
Gondolkozz el a viselkedéseden és ha leesett amit mondtam akkor keress meg...-ezzel otthagytam őket.
-Hey Cat várj- kiabál utánam Tyler, megállok, de nem fordulok meg.-Valóban bármikor át tudsz változni?
-Igen, de akkor a legkönnyebb mikor meg kell védenem magam-fordulok felé.
-Láthatnám akár most is?-teszi fel reménykedőn a kérdést.
-Itt áll meg- sóhajtok egy nagyot majd beljebb mentem a sötétségben, a ruháimat ledobva átváltoztam, majd lassan kisétáltam Tyler elé. Ő megdöbbent mikor meglátott, de közelebb lépett hozzám mire én lefeküdtem a földre.
-Szabad?-nyújtja felém lassan a kezét, mikor bólintottam egyet beletúr a bundámba és simogatni kezdte. Mikor megelégeltem a simogatását visszamentem a sötétbe és felvettem újra az emberi alakom.
-Lenyűgöző. Tényleg nem érzel ilyenkor fájdalmat?-kérdezi amint újra a fényre lépek.
-Nem, abszolút nem fáj, csak ha erős érzelmeim vannak, mint mondjuk a félelem vagy a harag akkor előfordul, hogy elvesztem az irányítást a tudatom felett és akaratlanul is átváltozom. Ezért kerülni szoktam az ilyen és ehhez hasonló helyzeteket- mosolyodom el.
-Én is ilyen akarok lenni. Nekem minden átváltozás nagyon fáj, és ha nem lenne a fájdalom akkor a sarj kötődés is megszűnne. Teljesen szabad lennék újra.-néz felém szomorkásan mégis bizakodón.
-Sajnos ebben nem tudok segíteni. Nem tudom milyen bűbájt használtak nálam és sajnos azt sem tudok kik is voltak ott a szertartáson- rántom meg a vállam.
-Majd megkérdezem akkor Bonnie-t hátha ő talál valami utalást hasonló bűbájra. Sajnos most vissza kell mennem. Szia.
-Szia.-ezzel mindketten ellentétes irányba indulunk el, míg Tyler a többiekhez megy addig én haza. Mivel Klaus bármikor felbukkanhat felkészültnek kell lennem, nem hagyom, hogy csak úgy nyerjen. Másnap reggel a Grillben épp az utazásaim során készült fotókat készítem beküldeni egy utazási irodába, mint esetleges látnivalók az egyes országokban, azonban valaki megzavarja a nyugalmam mikor leül velem szemben.
-Szervusz Ryan. Mit akarsz tőlem?- kérdezem fel sem pillantva a képekből.
-A szaglásod még mindig jó. Egyébként azért kerestelek meg, mert a segítségedre van szükségem.-na erre muszáj volt felpillantanom.
-Nocsak, az erős és független Ryan az én segítségemet kéri? Azt hiszem ezt fel kell írnom valahova-gúnyolódom.-Mégis miben tudnék a segítségedre lenni?
-Valaki rám vadászik és segítened kell legyőznöm, te vagy az egyetlen akihez szívesen fordulok ebben az ügyben-néz könyörgőn, ám nekem valami nem stimmel, soha nem kérte még a segítségem, mindig megölte azokat akiket nem kedvelt avagy egyenesen az ellenségei voltak.
-Hmm. Ez roppantul érdekes. Eddig mindig magadnak intézted az ügyeidet, miért kell most mégis az én segítségem?-húzom fel az egyik szemöldököm.
-Mert ez a valaki nagyon erős és ilyennel még soha nem volt dolgom. Nem mehetnénk valami csendesebb helyre ahol nyugodtabban el tudom mesélni neked az elejéről az egészet?-bólintok egyet majd a cuccaimat a táskámba bedobálva indulok a hátsó kijárat felé, nem kell ahhoz hátrapillantanom, hogy tudjam mögöttem van-e. Amióta megismertük egymást mindig a nyomomban van és mindig más célja van vele. Amint kiérünk megfordulok és nekiszegezem a legfontosabb kérdést
-Miért is vagy itt valójában? Az tuti, hogy nem a segítségem miatt vagy itt. Soha semmiben nem kértük egymás segítségét Ryan. Emlékezz csak vissza, bármilyen szorult helyzetbe került valamelyikünk azt mindig magának kellett megoldania. Szóval?- idegességem láttán ő csak elmosolyodik, majd közelebb lép és a fülemhez hajolva válaszol.
-Tudod egy-két kismadár csiripelte, hogy itt vagy és gondoltam meglátogatlak, hogy törleszthessek az elmúlt évek miatt.-mielőtt reagálni tudtam volna egy tőrt szúr a hasamba, majd hátrataszít ezzel a kést kirántva belőlem. Amint visszanyerem az egyensúlyom támadásba lendülök és ütöm ahol csak érem miközben változatos káromkodásokat üvöltök. Hiába nem hagyok neki lehetőséget arra, hogy visszaüssön valahogy fölénybe kerül és egy rossz mozdulatomkor az oldalamba mártja a tőrét közvetlen a szívem alatt. A földre kerültünk és épp felettem térdel készülve szíven szúrni mikor egy karó hasítja keresztül a szívét, mikor felpillantok pillanatnyi döbbenetemből egy újabb rég nem látott személlyel találom szemben magam.
-Elijah-suttogom döbbenten-Mit keresel itt? Azt hittem meghaltál, évekig nem hallottam rólad semmit. Már elvesztettem minden reményem a megtalálásodra.
-Nyugalom Cathy. Egy Őst nem olyan egyszerű legyőzni és megölni- mosolyog mindentudóan.
-Mi? Te vagy az az Elijah? Nem az nem lehet- hátrálok pár lépést miközben a fejem rázom hitetlenségem okán.-Te nem lehetsz egy Mikaelson. Mondd, hogy nem vagy az és csak a nevetek egyezik egy véletlen folytán. Mondd, hogy nem vertél át éveken keresztül- nézek rá könnyes szemekkel.
-Nem tehetem mivel én is egy vagyok közülük. Igen átvertelek és mindvégig élveztem a butaságod. Tudod soha nem szerettelek csak megjátszottam, hogy a közeledbe tudjak férkőzni. Valójában az volt a célom, hogy megöllek mivel tudtam, hogy te vagy a legerősebb a fajtársaid között. De sajnos a tervem befuccsolt különben már te sem élnél, ahogy a családod, sőt a vérvonalad sem létezik már. Csak te maradtál.-mosolyog gúnyosan.
-Apámként szerettelek és tiszteltelek és az egész csak arra ment ki, hogy megölhesd a bátyáim- esett le a mondandója.- Gyűlöllek. Apám helyett apámnak gondoltalak, de csak egy undorító féreg vagy ahogy az összes többi Mikaelson is. Soha többé nem akarlak látni.-viharzok el az ellenkező irányba. Minél hamarabb haza akartak érni. Amint beléptem a házba az ajtó előtt összerogyva megállíthatatlan zokogás lett rajtam úrrá. Hatalmasat csalódtam Elijah-ban. A szüleim halála után ő segített talpra állnunk a testvéreimmel, apánkként tiszteltük. Mindig a mi érdekeinket tartotta szem előtt amikor cselekedett. A legfiatalabb bátyám eltűnése után egyedül maradtam mert ő is eltűnt az életemből és azt hittem meghallt úgy mint körülöttem oly sokan. És most kiderül, hogy minden amit tett csak azért volt, hogy kiirtsa a családom, minden szava és minden tette csak hazugság volt. Megölte a testvéreim, miatta maradtam teljesen egyedül a világban. Nem tudom mióta zokoghattam az ajtó tövében ülve mikor valaki csengetett. Felálltam, megtöröltem az arcom majd kinyitottam az ajtót, az ajtó túloldalán pedig nem más mint Klaus állt.
-Hiába a baj csőstül jön.- a mosoly azonnal lehervad az arcáról és komoly szemekkel fürkészi az arcom.-Kérlek Klaus menj el, nem akarok harcolni veled, de megadni sem fogom magam. Kérlek hagyj most magamra és menj el biztos van más dolgod is.-szemeim lehunyom, hogy visszatartsam a zokogást.
-Mi történt?- kérdezi, hangjában valódi aggodalmat fedezek fel.
-Kérdezd a bátyád-törnek utat a könnyeim és azt megelőzvén, hogy lássa az összeroppanásom be akarom zárni az ajtót azonban a kezével kitámassza.
-Szeretném ha kijönnél. -kijjebb nyitom az ajtót és ellenkezni akarok,de nem hagyja-Ígérem nem foglak bántani , csak gyere ki az ajtón.-néz mélyen a szemembe. Lassan kilépek az ajtón és félve nézem ahogy közelebb lép hozzám...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése