7. Fejezet
Lassan kilépek az ajtón és félve figyelem ahogy közelebb lép hozzám.
Ám valóban nem akar bántani, hanem egyszerűen magához húz és átölel. Biztonságban érzem magam az ölelésében, pedig az eszem tudja, hogy ez buta dolog, nem érezhetem biztonságban magam az ellenség karjai közt, mégis megteszem. Utat engedek a könnyeimnek és Klaus mellkasának dőlve elmesélem , hogy mi történt, ő pedig figyelmesen hallgat miközben nyugtatón simogatja a hátam. Mikor sikerül megnyugodnom, elhúzódom tőle és a szemébe nézek.
-Annyira fáj, hogy ezt tette velem, velünk. Soha nem hittem volna, hogy ő áll minden rossz mögött.- kisimít egy tincset az arcomból, majd a kezét az arcomra fekteti, én pedig elhúzódom az érintése elől, mert túlságosan is jó érezni a bőrét az én bőrömön.- Köszönöm, hogy meghallgattál. Tudom, minden marad ugyan az, mint ezelőtt. Ugyanúgy üldözni fogsz, és én továbbra sem fogom hagyni, hogy elkapj, mégis köszönöm amit az imént tettél.-hajtom le a fejem és a cipőm orrát kezdem nézni.
-Igen, minden marad a régi, viszont ha bármi történik ami felzaklat és nem tudod kinek elmondani, akkor tudod hol találsz. Bármikor felkereshetsz, és én meghallgatlak. Jó éjt- ezzel megfordul és elindul valamerre. Csendesen bezárom az ajtót, majd elmegyek tusolni ahol örömmel veszem tudomásul, hogy teljesen begyógyult a hasi sebem, ezután lefekszem aludni, azonban még sokáig gondolkodom az este történteken.
Eltelt több mint fél év, és az utóbbi időszakon másból sem állt szinte, mint a felbukkanó ellenségeimmel harcoltam. Állandóan harcra kész vagyok, sehova nem megyek fegyver és tőr nélkül egy ideje. Furcsa, hogy pont most bukkannak fel, van egy megérzésem miszerint Elijah áll az egész mögött, de nem kerestem még fel, hogy számon kérjem. Ha neki ez minden öröme akkor harcolok utolsó lélegzetemig.
Elenáékkal is kibékültem ez idő alatt és mindent elmeséltem Elijah-ról és arról a bizonyos estéről amikor Klaus megvigasztalt. Nekik az a véleményük mint nekem, nem bízhatok meg benne soha, bármit is tesz. Az utóbbi időben azonban ez egyre nehezebben megy. Azóta is fel-fel bukkan ahol vagyok. Sokat beszélgetünk és ő úgy kezel mintha nem ellenségek hanem barátok lennénk, ez számomra kicsit furcsa. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy egyre jobban kedvelem, és nem tudok ellene mit tenni, bárhogy is ki akarom zárni a fejemből egyszerűen nem megy. Ahogy egyre többet mesél a múltjáról, és magáról egyre jobban megértem mit miért tesz és valamilyen szinten át is érzem a helyzetét, mert én is voltam magányos, mint ő. Tudom milyen érzés mikor senkiben sem bízhat meg az ember, Klaus esetében ez a családjára is igaz, ő bennük sem bízhat meg teljes mértékben. A külvilág felé egy szörnyeteg képét mutatja, azonban neki is vannak érzései, ő is tud szeretni és őt is ugyanúgy meg lehet bántani mint bárki mást. Valójában nem szörnyeteg csak így védekezik a sérelmek ellen, igazából kedves és vicces is tud lenni. Igaz néha túlzásba viszi a kegyetlenkedést és ezt ő is beismeri azonban fél a csalódástól, valamint az árulás fájdalmától. Miket nem gondolok, ezt be kell fejeznem most azonnal, ő az ellenségem nem pedig a barátom.
Azonban most mégis az ő segítségét kell kérnem, mert hiába nehéz beismernem segítségre van szükségem, hogy le tudjam győzni azt az ellenségem aki most felbukkant városunkban. Miután bezárom magam után az ajtót, beugrom a kocsimba és útnak indulok a Mikaelson villa felé. Mikor odaérek veszek egy mély levegőt és becsengetek. Sajnos azonban egy nem kívánt személynyit ajtót.
-Elijah-azóta az este óta nem beszéltem vele és nem is terveztem most sem, csak amit muszáj-Klaushoz jöttem-jelentem ki felszegett állal. Szélesebbre tárja az ajtót így belépek, azonban arra vigyázok, hogy ne kerüljön a hátam mögé.
-A nappaliban találod- mutat az említett helység irányába, miközben bezárja az ajtót. Én türelmesen várom, hogy elinduljon előttem ám mintha ő is ugyanerre várna így megszólalok.
-Remélem nem azt várod, hogy előtted menjek, ezzel megadva az esélyt, hogy hátba szúrj, de most fizikailag nem pedig lelkileg,mert akkor akár nap estig itt állhatunk.
-Rendben-bólint mélyen a szemembe nézve.-Kövess- pár lépés után a nappaliba érünk ahol Klaus a kanapén ülve újságot olvas. Elijah egy másik ajtón távozik a helységből, amit nem is bánok mivel a mondandóm nem tartozik rá.
-Klaus...-sétálok lassan felé.-Szükségem van a segítségedre. Van egy kis problémám amit nem tudok egyedül megoldani- mikor a kanapéhoz érek nem ülök le hanem megállok előtte.
-Miről lenne szó Cat? Komoly lehet a probléma, ha hozzám fordulsz segítségért.-pillant fel rám érdeklődőn.
-Egy vadász érkezett a városba...úgy értem egy igaz vadász tetoválással a karján és rám vadászik. Segítened kell megölni. Én akarom megölni saját kezűleg neked csak abban kell segíteni, hogy csapdába tudjam csalni.- hangom elcsuklott a félelem miatt, próbálom leplezni, de Klaus így is észreveszi.
-Nyugodj meg. Segítek. Van már terved?-én csak bólintok.-Halljam.
-Először is kell valami figyelem elterelés és ebben segítenél te. A megfelelő pillanatban végeznék vele és ezután még arra kérnélek, hogy miután megölöm, zárj be valahová ahol nincs semmi, főleg nem olyan tárgy amivel ártani tudok magamnak.-könyörgően nézek rá.
-Mikor akarod végre hajtani?- teszi fel a legfontosabb kérdést.
-Amilyen hamar csak lehet, akár most rögtön én készen állok.-húzom ki magam.
-Értesítem az embereimet és indulhatunk. A hibridek lesznek az elterelők, mi ketten pedig megöljük a te vadászod.-áll fel.
-Csak én-állok elé, ő pedig értetlenül néz rám.- Csak én ölöm meg, nem ketten, rád később lesz szükségem.
-Ahogy óhajtod. Induljunk.- az ajtón kilépve az erdő felé vesszük az irányt és útközben csatlakoznak hozzánk a hibridek is.Klaus ugyan nem ígérte meg, hogy ott lesz velem a végén, de én megbízom benne, bár lehet ez hiba. A vadász a Grill környékén szaglászott utánam. A hibridek lazán nevetgélve elsétáltak előtte mintha csak arra jártak volna, és a vadász azonnal bekapta a horgot és követni kezdte őket. Lakatlan területre érve a hibridek rátámadtak, de csak annyira sebezték meg a vadászt hogy legyengüljön. Mikor a földre került akcióba lendültem. A fegyverem elővéve a nyakára léptem és az egész tálat a szívébe ürítettem, majd levágtam a fejét. Megkönnyebbülten sóhajtottam ám mikor fölnéztem senki nem volt körülöttem. Tudtam, hogy Klaus cserben hagyott akkor amikor a leginkább szükségem van rá. Azonban mégis érzem valaki jelenlétét és kezdem azt hinni, hogy Klaus van itt.
-Ki van itt? Klaus?-kapkodom összevissza a fejem.
-Nem talált. Marek vagyok...
Eltelt több mint fél év, és az utóbbi időszakon másból sem állt szinte, mint a felbukkanó ellenségeimmel harcoltam. Állandóan harcra kész vagyok, sehova nem megyek fegyver és tőr nélkül egy ideje. Furcsa, hogy pont most bukkannak fel, van egy megérzésem miszerint Elijah áll az egész mögött, de nem kerestem még fel, hogy számon kérjem. Ha neki ez minden öröme akkor harcolok utolsó lélegzetemig.
Elenáékkal is kibékültem ez idő alatt és mindent elmeséltem Elijah-ról és arról a bizonyos estéről amikor Klaus megvigasztalt. Nekik az a véleményük mint nekem, nem bízhatok meg benne soha, bármit is tesz. Az utóbbi időben azonban ez egyre nehezebben megy. Azóta is fel-fel bukkan ahol vagyok. Sokat beszélgetünk és ő úgy kezel mintha nem ellenségek hanem barátok lennénk, ez számomra kicsit furcsa. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy egyre jobban kedvelem, és nem tudok ellene mit tenni, bárhogy is ki akarom zárni a fejemből egyszerűen nem megy. Ahogy egyre többet mesél a múltjáról, és magáról egyre jobban megértem mit miért tesz és valamilyen szinten át is érzem a helyzetét, mert én is voltam magányos, mint ő. Tudom milyen érzés mikor senkiben sem bízhat meg az ember, Klaus esetében ez a családjára is igaz, ő bennük sem bízhat meg teljes mértékben. A külvilág felé egy szörnyeteg képét mutatja, azonban neki is vannak érzései, ő is tud szeretni és őt is ugyanúgy meg lehet bántani mint bárki mást. Valójában nem szörnyeteg csak így védekezik a sérelmek ellen, igazából kedves és vicces is tud lenni. Igaz néha túlzásba viszi a kegyetlenkedést és ezt ő is beismeri azonban fél a csalódástól, valamint az árulás fájdalmától. Miket nem gondolok, ezt be kell fejeznem most azonnal, ő az ellenségem nem pedig a barátom.
Azonban most mégis az ő segítségét kell kérnem, mert hiába nehéz beismernem segítségre van szükségem, hogy le tudjam győzni azt az ellenségem aki most felbukkant városunkban. Miután bezárom magam után az ajtót, beugrom a kocsimba és útnak indulok a Mikaelson villa felé. Mikor odaérek veszek egy mély levegőt és becsengetek. Sajnos azonban egy nem kívánt személynyit ajtót.
-Elijah-azóta az este óta nem beszéltem vele és nem is terveztem most sem, csak amit muszáj-Klaushoz jöttem-jelentem ki felszegett állal. Szélesebbre tárja az ajtót így belépek, azonban arra vigyázok, hogy ne kerüljön a hátam mögé.
-A nappaliban találod- mutat az említett helység irányába, miközben bezárja az ajtót. Én türelmesen várom, hogy elinduljon előttem ám mintha ő is ugyanerre várna így megszólalok.
-Remélem nem azt várod, hogy előtted menjek, ezzel megadva az esélyt, hogy hátba szúrj, de most fizikailag nem pedig lelkileg,mert akkor akár nap estig itt állhatunk.
-Rendben-bólint mélyen a szemembe nézve.-Kövess- pár lépés után a nappaliba érünk ahol Klaus a kanapén ülve újságot olvas. Elijah egy másik ajtón távozik a helységből, amit nem is bánok mivel a mondandóm nem tartozik rá.
-Klaus...-sétálok lassan felé.-Szükségem van a segítségedre. Van egy kis problémám amit nem tudok egyedül megoldani- mikor a kanapéhoz érek nem ülök le hanem megállok előtte.
-Miről lenne szó Cat? Komoly lehet a probléma, ha hozzám fordulsz segítségért.-pillant fel rám érdeklődőn.
-Egy vadász érkezett a városba...úgy értem egy igaz vadász tetoválással a karján és rám vadászik. Segítened kell megölni. Én akarom megölni saját kezűleg neked csak abban kell segíteni, hogy csapdába tudjam csalni.- hangom elcsuklott a félelem miatt, próbálom leplezni, de Klaus így is észreveszi.
-Nyugodj meg. Segítek. Van már terved?-én csak bólintok.-Halljam.
-Először is kell valami figyelem elterelés és ebben segítenél te. A megfelelő pillanatban végeznék vele és ezután még arra kérnélek, hogy miután megölöm, zárj be valahová ahol nincs semmi, főleg nem olyan tárgy amivel ártani tudok magamnak.-könyörgően nézek rá.
-Mikor akarod végre hajtani?- teszi fel a legfontosabb kérdést.
-Amilyen hamar csak lehet, akár most rögtön én készen állok.-húzom ki magam.
-Értesítem az embereimet és indulhatunk. A hibridek lesznek az elterelők, mi ketten pedig megöljük a te vadászod.-áll fel.
-Csak én-állok elé, ő pedig értetlenül néz rám.- Csak én ölöm meg, nem ketten, rád később lesz szükségem.
-Ahogy óhajtod. Induljunk.- az ajtón kilépve az erdő felé vesszük az irányt és útközben csatlakoznak hozzánk a hibridek is.Klaus ugyan nem ígérte meg, hogy ott lesz velem a végén, de én megbízom benne, bár lehet ez hiba. A vadász a Grill környékén szaglászott utánam. A hibridek lazán nevetgélve elsétáltak előtte mintha csak arra jártak volna, és a vadász azonnal bekapta a horgot és követni kezdte őket. Lakatlan területre érve a hibridek rátámadtak, de csak annyira sebezték meg a vadászt hogy legyengüljön. Mikor a földre került akcióba lendültem. A fegyverem elővéve a nyakára léptem és az egész tálat a szívébe ürítettem, majd levágtam a fejét. Megkönnyebbülten sóhajtottam ám mikor fölnéztem senki nem volt körülöttem. Tudtam, hogy Klaus cserben hagyott akkor amikor a leginkább szükségem van rá. Azonban mégis érzem valaki jelenlétét és kezdem azt hinni, hogy Klaus van itt.
-Ki van itt? Klaus?-kapkodom összevissza a fejem.
-Nem talált. Marek vagyok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése