8. Fejezet

8. Fejezet

-Nem talált. Marek vagyok-a vadász lépdelt felém és innen tudtam, hogy elkezdődött amitől féltem. Senki nem fog rám találni és én itt fogok meghalni. Elkezdődtek a halucinációim, ezért lett volna szükségen Klausra, mert ezek a halucinációk az őrületbe fognak kergetni, rosszabb esetben pedig egyenesen a halálba. Nem akarok még meghalni, még nem végeztem el minden feladatom itt a Földön. Órákig bolyongok az erdőben és a látomások egyre rosszabbak és túlságosan valósak. Látom ahogy a szüleimet kegyetlenül lemészárolják a vadászok miközben ők az életükért könyörögnek, mi pedig a testvéreimmel a relytekhelyről nézzük és próbálunk nem sikítani az elvesztés fájdalma miatt. A következő pillanatban már a bátyáim halálát látom magam előtt és hallom ahogy hisztérikusan sikoltozik valaki, azonban észreveszem, hogy az a valaki én vagyok. Nem tudom merre járhatok, de azt tudom, hogy még mindig nincs segítségem. Valaki megint itt van. Látom amint a hibridek és Klaus kisétálnak a fák közül és körbevesznek.
-Hát mégis visszajöttél? Azt hittem magamra hagytál és nem segítesz nekem.-felé lépkedek, ő viszont csak áll és mosolyogva néz, majd int eggyet és a hibridek felém kezdenek szaladni, akkor jövök rá, hogy átvert és nem a hibridjévé akar tenni, hanem csak meg akar ölni ő is és most kihasználja az alkalmat, nem tétovázik tovább. Minden erőmmel harcolok ellenük, de ők többen vannak és én nem vagyok elég erős, hogy győzzek.A halálos csapásra várva még utoljára Klaus felé pillantok és látom amint Elijah a vállára teszi a kezét és elismerően rámosolyog. Megállás nélkül sükiltozok és ekkor jövök rá, ez megint egy halucináció volt. Nem tudom mennyi idő telt el azóta, hogy megöltem Mareket, de egyre rosszabb minden és én most már meg akarok halni. Mikor összeesek találok egy éles fadarabot magam mellett, ezt mártom a hasamba azonban a seb azonnal gyúgyulni kezd nem tudok ellene mit tenni. A vérem már mindent beborít körülöttem és én egyre nagyobb és mélyebb sebet ejtek magamon. Végső elkeseredésemben a karomon az artériákat vágom fel. Ennek hatására érzem, hogy gyengülök, a gyógyuló sebet mindig újra megnyitom. A rengeteg vér elvesztésétől egyre jobban sötétedik minden előttem nem is küzdök ellene, már semmi másra nem tudok gondolni csak a megváltó halálra, aegy nyugodt, békés állapotra ahol már nincs bánat, csalárdság, fájdalom viszont boldogság sincs. Lassan lecsukom a szemem, és megnyugszom. Nem szenvedek többé, senki sem fog rám emlékezni és senkinek nem fogok hiányozni. Már nincs más csak a nyugalom.
Valami hirtelen kiránt a sötétségből, már nem az erdőben vagyok, hanem egyágyat érzek magam alatt. Félek kinyitni a szemem, mert nem tudom most ilyen halucinációt fogok látni, mégis kinyitom a szemem és azt látom, hogy Klaus épp felém hajol és aggodalmasan nézi az arcom. Azonnal könny szökik a szemembe, mert félek a folytatástól.
-Mikor lesz ennek vége?-nézek az ég felé.-Kérlek hagyj meghalni, én ezt már nem bírom. Könyörgöm.-egy könnycsepp kicsabadul a szememből és végigfolyik az arcom oldalán.
-Cat. Már vége. Ez nem képzelgés, ez a valóság.- néz rám komolyan én viszont nem hiszek neki.
-Nem ennek sose lesz vége. Te is csak egy látomás vagy. Elakarod velem hitetni, hogy minden rendben csak hogy mégnagyobb fájdalmat okozhass nekem.-elfordítom a fejem mert nézni sem bírom.  
-Nézz rám Cat.-szólít, azonban és a fejemet rázva zokogok tovább-Catherine Elizabeth Vaillant vége. Vége van-ráz meg kicsit a vállaimnál fogva.-Mikor odaértem, halott voltál. Pár másodpercre meghaltál, majd újraindítottam a szíved és meggyógyítottalak. Azzal, hogy leállt a szíved megszakadt az átok, nincs több halucináció. 
-Biztos?-nézek rá bizalmatlanul.
-Igen- bólint teljes meggyőződéssel.-Bízz bennem.
-Bízom benned. Pont ez a baj. Ez nem jó, te az ellenségem vagy. A szolgáddá akarsz tenni. Nem szabad bíznom benned, mert a legváratlanabb pillanatban fogsz hátbaszúrni. Én ezt nem akarom, nem akarok több fájdalmat.
-Kössünk egyezséget....

7. Fejezet

7. Fejezet

Lassan kilépek az ajtón és félve figyelem ahogy közelebb lép hozzám.

Ám valóban nem akar bántani, hanem egyszerűen magához húz és átölel. Biztonságban érzem magam az ölelésében, pedig az eszem tudja, hogy ez buta dolog, nem érezhetem biztonságban magam az ellenség karjai közt, mégis megteszem. Utat engedek a könnyeimnek és Klaus mellkasának dőlve elmesélem , hogy mi történt, ő pedig figyelmesen hallgat miközben nyugtatón simogatja a hátam. Mikor sikerül megnyugodnom, elhúzódom tőle és a szemébe nézek.

-Annyira fáj, hogy ezt tette velem, velünk. Soha nem hittem volna, hogy ő áll minden rossz mögött.- kisimít egy tincset az arcomból, majd a kezét az arcomra fekteti, én pedig elhúzódom az érintése elől, mert túlságosan is jó érezni a bőrét az én bőrömön.- Köszönöm, hogy meghallgattál. Tudom, minden marad ugyan az, mint ezelőtt. Ugyanúgy üldözni fogsz, és én továbbra sem fogom hagyni, hogy elkapj, mégis köszönöm amit az imént tettél.-hajtom le a fejem és a cipőm orrát kezdem nézni.

-Igen, minden marad a régi, viszont ha bármi történik ami felzaklat és nem tudod kinek elmondani, akkor tudod hol találsz. Bármikor felkereshetsz, és én meghallgatlak. Jó éjt- ezzel megfordul és elindul valamerre. Csendesen bezárom az ajtót, majd elmegyek tusolni ahol örömmel veszem tudomásul, hogy teljesen begyógyult a hasi sebem, ezután lefekszem aludni, azonban még sokáig gondolkodom az este történteken. 

Eltelt több mint fél év, és az utóbbi időszakon másból sem állt szinte, mint a felbukkanó ellenségeimmel harcoltam. Állandóan harcra kész vagyok, sehova nem megyek fegyver és tőr nélkül egy ideje. Furcsa, hogy pont most bukkannak fel, van egy megérzésem miszerint Elijah áll az egész mögött, de nem kerestem még fel, hogy számon kérjem. Ha neki ez minden öröme akkor harcolok utolsó lélegzetemig. 
Elenáékkal is kibékültem ez idő alatt és mindent elmeséltem Elijah-ról és arról a bizonyos estéről amikor Klaus megvigasztalt. Nekik az a véleményük mint nekem, nem bízhatok meg benne soha, bármit is tesz. Az utóbbi időben azonban ez egyre nehezebben megy. Azóta is fel-fel bukkan ahol vagyok. Sokat beszélgetünk és ő úgy kezel mintha nem ellenségek hanem barátok lennénk, ez számomra kicsit furcsa. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy egyre jobban kedvelem, és nem tudok ellene mit tenni, bárhogy is ki akarom zárni a fejemből egyszerűen nem megy. Ahogy egyre többet mesél a múltjáról, és magáról egyre jobban megértem mit miért tesz és valamilyen szinten át is érzem a helyzetét, mert én is voltam magányos, mint ő. Tudom milyen érzés mikor senkiben sem bízhat meg az ember, Klaus esetében ez a családjára is igaz, ő bennük sem bízhat meg teljes mértékben. A külvilág felé egy szörnyeteg képét mutatja, azonban neki is vannak érzései, ő is tud szeretni és őt is ugyanúgy meg lehet bántani mint bárki mást. Valójában nem szörnyeteg csak így védekezik a sérelmek ellen, igazából kedves és vicces is tud lenni. Igaz néha túlzásba viszi a kegyetlenkedést és ezt ő is beismeri azonban fél a csalódástól, valamint az árulás fájdalmától. Miket nem gondolok, ezt be kell fejeznem most azonnal, ő az ellenségem nem pedig a barátom. 
Azonban most mégis az ő segítségét kell kérnem, mert hiába nehéz beismernem segítségre van szükségem, hogy le tudjam győzni azt az ellenségem aki most felbukkant városunkban. Miután bezárom magam után az ajtót, beugrom a kocsimba és útnak indulok a Mikaelson villa felé. Mikor odaérek veszek egy mély levegőt és becsengetek. Sajnos azonban egy nem kívánt személynyit ajtót. 
-Elijah-azóta az este óta nem beszéltem vele és nem is terveztem most sem, csak amit muszáj-Klaushoz jöttem-jelentem ki felszegett állal. Szélesebbre tárja az ajtót így belépek, azonban arra vigyázok, hogy ne kerüljön a hátam mögé. 
-A nappaliban találod- mutat az említett helység irányába, miközben bezárja az ajtót. Én türelmesen várom, hogy elinduljon előttem ám mintha ő is ugyanerre várna így megszólalok.
-Remélem nem azt várod, hogy előtted menjek, ezzel megadva az esélyt, hogy hátba szúrj, de most fizikailag nem pedig lelkileg,mert akkor akár nap estig itt állhatunk.
-Rendben-bólint mélyen a szemembe nézve.-Kövess- pár lépés után a nappaliba érünk ahol Klaus a kanapén ülve újságot olvas. Elijah egy másik ajtón távozik a helységből, amit nem is bánok mivel a mondandóm nem tartozik rá.
-Klaus...-sétálok lassan felé.-Szükségem van a segítségedre. Van egy kis problémám amit nem tudok egyedül megoldani- mikor a kanapéhoz érek nem ülök le hanem megállok előtte.
-Miről lenne szó Cat? Komoly lehet a probléma, ha hozzám fordulsz segítségért.-pillant fel rám érdeklődőn.
-Egy vadász érkezett a városba...úgy értem egy igaz vadász tetoválással a karján és rám vadászik. Segítened kell megölni. Én akarom megölni saját kezűleg neked csak abban kell segíteni, hogy csapdába tudjam csalni.- hangom elcsuklott a félelem miatt, próbálom leplezni, de Klaus így is észreveszi.
-Nyugodj meg. Segítek. Van már terved?-én csak bólintok.-Halljam.
-Először is kell valami figyelem elterelés és ebben segítenél te. A megfelelő pillanatban végeznék vele és ezután még arra kérnélek, hogy miután megölöm, zárj be valahová ahol nincs semmi, főleg nem olyan tárgy amivel ártani tudok magamnak.-könyörgően nézek rá.
-Mikor akarod végre hajtani?- teszi fel a legfontosabb kérdést.
-Amilyen hamar csak lehet, akár most rögtön én készen állok.-húzom ki magam.
-Értesítem az embereimet és indulhatunk. A hibridek lesznek az elterelők, mi ketten pedig megöljük a te vadászod.-áll fel.
-Csak én-állok elé, ő pedig értetlenül néz rám.- Csak én ölöm meg, nem ketten, rád később lesz szükségem.
-Ahogy óhajtod. Induljunk.- az ajtón kilépve az erdő felé vesszük az irányt és útközben csatlakoznak hozzánk a hibridek is.Klaus ugyan nem ígérte meg, hogy ott lesz velem a végén, de én megbízom benne, bár lehet ez hiba. A vadász a Grill környékén szaglászott utánam. A hibridek lazán nevetgélve elsétáltak előtte mintha csak arra jártak volna, és a vadász azonnal bekapta a horgot és követni kezdte őket. Lakatlan területre érve a hibridek rátámadtak, de csak annyira sebezték meg a vadászt hogy legyengüljön. Mikor a földre került akcióba lendültem. A fegyverem elővéve a nyakára léptem és az egész tálat a szívébe ürítettem, majd levágtam a fejét. Megkönnyebbülten sóhajtottam ám mikor fölnéztem senki nem volt körülöttem. Tudtam, hogy Klaus cserben hagyott akkor amikor a leginkább szükségem van rá. Azonban mégis érzem valaki jelenlétét és kezdem azt hinni, hogy Klaus van itt.
-Ki van itt? Klaus?-kapkodom összevissza a fejem.
-Nem talált. Marek vagyok...

6. Fejezet

6. Fejezet

Gondolkozz el a viselkedéseden és ha leesett amit mondtam akkor keress meg...-ezzel otthagytam őket.

-Hey Cat várj- kiabál utánam Tyler, megállok, de nem fordulok meg.-Valóban bármikor át tudsz változni?

-Igen, de akkor a legkönnyebb mikor meg kell védenem magam-fordulok felé.

-Láthatnám akár most is?-teszi fel reménykedőn a kérdést.

-Itt áll meg- sóhajtok egy nagyot majd beljebb mentem a sötétségben, a ruháimat ledobva átváltoztam, majd lassan kisétáltam Tyler elé. Ő megdöbbent mikor meglátott, de közelebb lépett hozzám mire én lefeküdtem a földre.

-Szabad?-nyújtja felém lassan a kezét, mikor bólintottam egyet beletúr a bundámba és simogatni kezdte. Mikor megelégeltem a simogatását visszamentem a sötétbe és felvettem újra az emberi alakom.

-Lenyűgöző. Tényleg nem érzel ilyenkor fájdalmat?-kérdezi amint újra a fényre lépek.

-Nem, abszolút nem fáj, csak ha erős érzelmeim vannak, mint mondjuk a félelem vagy a harag akkor előfordul, hogy elvesztem az irányítást a tudatom felett és akaratlanul is átváltozom. Ezért kerülni szoktam az ilyen és ehhez hasonló helyzeteket- mosolyodom el.

-Én is ilyen akarok lenni. Nekem minden átváltozás nagyon fáj, és ha nem lenne a fájdalom akkor a sarj kötődés is megszűnne. Teljesen szabad lennék újra.-néz felém szomorkásan mégis bizakodón.

-Sajnos ebben nem tudok segíteni. Nem tudom milyen bűbájt használtak nálam és sajnos azt sem tudok kik is voltak ott a szertartáson- rántom meg a vállam.

-Majd megkérdezem akkor Bonnie-t hátha ő talál valami utalást hasonló bűbájra. Sajnos most vissza kell mennem. Szia.

-Szia.-ezzel mindketten ellentétes irányba indulunk el, míg Tyler a többiekhez megy addig én haza. Mivel Klaus bármikor felbukkanhat felkészültnek kell lennem, nem hagyom, hogy csak úgy nyerjen. Másnap reggel a Grillben épp az utazásaim során készült fotókat készítem beküldeni egy utazási irodába, mint esetleges látnivalók az egyes országokban, azonban valaki megzavarja a nyugalmam mikor leül velem szemben.

-Szervusz Ryan. Mit akarsz tőlem?- kérdezem fel sem pillantva a képekből.

-A szaglásod még mindig jó. Egyébként azért kerestelek meg, mert a segítségedre van szükségem.-na erre muszáj volt felpillantanom.

-Nocsak, az erős és független Ryan az én segítségemet kéri? Azt hiszem ezt fel kell írnom valahova-gúnyolódom.-Mégis miben tudnék a segítségedre lenni?

-Valaki rám vadászik és segítened kell legyőznöm, te vagy az egyetlen akihez szívesen fordulok ebben az ügyben-néz könyörgőn, ám nekem valami nem stimmel, soha nem kérte még a segítségem, mindig megölte azokat akiket nem kedvelt avagy egyenesen az ellenségei voltak.

-Hmm. Ez roppantul érdekes. Eddig mindig magadnak intézted az ügyeidet, miért kell most mégis az én segítségem?-húzom fel az egyik szemöldököm.

-Mert ez a valaki nagyon erős és ilyennel még soha nem volt dolgom. Nem mehetnénk valami csendesebb helyre ahol nyugodtabban el tudom mesélni neked az elejéről az egészet?-bólintok egyet majd a cuccaimat a táskámba bedobálva indulok a hátsó kijárat felé, nem kell ahhoz hátrapillantanom, hogy tudjam mögöttem van-e. Amióta megismertük egymást mindig a nyomomban van és mindig más célja van vele. Amint kiérünk megfordulok és nekiszegezem a legfontosabb kérdést

-Miért is vagy itt valójában? Az tuti, hogy nem a segítségem miatt vagy itt. Soha semmiben nem kértük egymás segítségét Ryan. Emlékezz csak vissza, bármilyen szorult helyzetbe került valamelyikünk azt mindig magának kellett megoldania. Szóval?- idegességem láttán ő csak elmosolyodik, majd közelebb lép és a fülemhez hajolva válaszol.

-Tudod egy-két kismadár csiripelte, hogy itt vagy és gondoltam meglátogatlak, hogy törleszthessek az elmúlt évek miatt.-mielőtt reagálni tudtam volna egy tőrt szúr a hasamba, majd hátrataszít ezzel a kést kirántva belőlem. Amint visszanyerem az egyensúlyom támadásba lendülök és ütöm ahol csak érem miközben változatos káromkodásokat üvöltök. Hiába nem hagyok neki lehetőséget arra, hogy visszaüssön valahogy fölénybe kerül és egy rossz mozdulatomkor az oldalamba mártja a tőrét közvetlen a szívem alatt. A földre kerültünk és épp felettem térdel készülve szíven szúrni mikor egy karó hasítja keresztül a szívét, mikor felpillantok pillanatnyi döbbenetemből egy újabb rég nem látott személlyel találom szemben magam. 

-Elijah-suttogom döbbenten-Mit keresel itt? Azt hittem meghaltál, évekig nem hallottam rólad semmit. Már elvesztettem minden reményem a megtalálásodra.

-Nyugalom Cathy. Egy Őst nem olyan egyszerű legyőzni és megölni- mosolyog mindentudóan.

-Mi? Te vagy az az Elijah? Nem az nem lehet- hátrálok pár lépést miközben a fejem rázom hitetlenségem okán.-Te nem lehetsz egy Mikaelson. Mondd, hogy nem vagy az és csak a nevetek egyezik egy véletlen folytán. Mondd, hogy nem vertél át éveken keresztül- nézek rá könnyes szemekkel.

-Nem tehetem mivel én is egy vagyok közülük. Igen átvertelek és mindvégig élveztem a butaságod. Tudod soha nem szerettelek csak megjátszottam, hogy a közeledbe tudjak férkőzni. Valójában az volt a célom, hogy megöllek mivel tudtam, hogy te vagy a legerősebb  a fajtársaid között. De sajnos a tervem befuccsolt különben már te sem élnél, ahogy a családod, sőt a vérvonalad sem létezik már. Csak te maradtál.-mosolyog gúnyosan.

-Apámként szerettelek és tiszteltelek és az egész csak arra ment ki, hogy megölhesd a bátyáim- esett le a mondandója.- Gyűlöllek. Apám helyett apámnak gondoltalak, de csak egy undorító féreg vagy ahogy az összes többi Mikaelson is. Soha többé nem akarlak látni.-viharzok el az ellenkező irányba. Minél hamarabb haza akartak érni. Amint beléptem a házba az ajtó előtt összerogyva megállíthatatlan zokogás lett rajtam úrrá. Hatalmasat csalódtam Elijah-ban. A szüleim halála után ő segített talpra állnunk a testvéreimmel, apánkként tiszteltük. Mindig a mi érdekeinket tartotta szem előtt amikor cselekedett. A legfiatalabb bátyám eltűnése után egyedül maradtam mert ő is eltűnt az életemből és azt hittem meghallt úgy mint körülöttem oly sokan. És most kiderül, hogy minden amit tett csak azért volt, hogy kiirtsa a családom, minden szava és minden tette csak hazugság volt. Megölte a testvéreim, miatta maradtam teljesen egyedül a világban. Nem tudom mióta zokoghattam az ajtó tövében ülve mikor valaki csengetett. Felálltam, megtöröltem az arcom majd kinyitottam az ajtót, az ajtó túloldalán pedig nem más mint Klaus állt.

-Hiába a baj csőstül jön.- a mosoly azonnal lehervad az arcáról és komoly szemekkel fürkészi az arcom.-Kérlek Klaus menj el, nem akarok harcolni veled, de megadni sem fogom magam. Kérlek hagyj most magamra és menj el biztos van más dolgod is.-szemeim lehunyom, hogy visszatartsam a zokogást.

-Mi történt?- kérdezi, hangjában valódi aggodalmat fedezek fel.

-Kérdezd a bátyád-törnek utat a könnyeim és azt megelőzvén, hogy lássa az összeroppanásom be akarom zárni az ajtót azonban a kezével kitámassza.

-Szeretném ha kijönnél. -kijjebb nyitom az ajtót és ellenkezni akarok,de nem hagyja-Ígérem nem foglak bántani , csak gyere ki az ajtón.-néz mélyen a szemembe. Lassan kilépek az ajtón és félve nézem ahogy közelebb lép hozzám...

5. Fejezet

5. Fejezet

A bűbáj ebben a pillanatban elillant rólam. Kol egy pillanatra meglepődött, de nem lazított a szorításán.

-A Bátyád üldöz és még mielőtt elkaphatna pokollá akarom tenni az életét-vicsorgom az arcába.

-Szóval csak ezért érdekelt a történetünk és azért akartál olyan gyorsan lelépni, hogy nehogy meglássam az igazi külsődet. Igaz?-egy mosoly jelenik meg a szája sarkában.

-Hát lényegében igen-sütöm le a szemem

-Mégis mit tettél, hogy a Bátyám üldöz téged?-lép hátrébb

-Esküszöm csak annyi a bűnöm, hogy vérfarkas vagyok és nem pedig az ő szolgája.-lépek el az ajtótól.

-Értem. Klaus mindig is szerette maga köré gyűjteni az embereket, hogy saját terveihez felhasználhassa őket. Most az egyszer szabadon távozhatsz és remélem hasznodra válnak az elhangzott információk.-int a hátam mögé.

-Köszönöm. Hidd el azon leszek, hogy minden egyes szót felhasználjak.-mosolyodok el, majd távozom. Az elkövetkezendő időben hazatérek Mystic Fall's-ba, ha szem előtt leszek akkor talán békén hagy egy időre. 

Hazatérésem napján úgy döntöttem, hogy elmegyek az iskolába. Elenáék természetesen azonnal letámadtak a kérdéseikkel.

-Cathy mégis hol voltál? Azt hittük valami bajod esett. Aggódtunk érted mikor egyik napról a másikra eltűntél és senkit nem értesítettél arról, hogy hol vagy. Rendben vagy-e és abszolút semmit.-bombázott Elena a folyamatos kérdéseivel.

-Egy időre el kellett tűnnöm, mert Klaus rájött valamire amire nem kellet volna.-ismerem be elnézve mellettük.

-Mi az amire rájött? Olyan dolog amit még mi sem tudunk?-kérdi Caroline.

-Igen. Olyan dologra jött rá amiről még ti sem tudtok. Suli után elmesélek mindent, de most mennem kell.-lépek gyorsan el mellettük és a kémia terem felé veszem az irányt. Órák után a Grill-ben gyűltünk össze mindannyian és várták a történetem amit pillanatokon belül megosztok velük.
-Rendben.-kezdtem- Akkor most elmondok nektek valamit amit csak kevesen tudnak rólam és azt szeretném ha ti sem híresztelnétek el.-mindenki beleegyezően bólintott.-Tehát valójában 1132-ben születtem Itáliában ahol egy kis házban éltem szüleimmel és két bátyámmal. 10 éves koromban megölték a vadászok a szüleim majd 15 év múlva elkapták az idősebb testvérem. A fiatalabb Bátyám pár év múlva tűnt el egyik pillanatról a másikra. Sajnos azóta sem találom pedig már mindenfele kerestem. Valójában egészen pár évvel ezelőttig utazgattam és vigyáztam arra, hogy elkerüljem messzire az Ősöket.-fejeztem be a kis mesém.
-És akkor te mi is vagy? Az tuti, hogy nem vagy ember.-tette fel a legfontosabb kérdést Tyler.
-Vérfarkas vagyok.-néztem rájuk.
-Az nem lehet hisz szinte minden teliholdkor velünk voltál-eszmél fel Caroline.
-Én másfajta farkas vagyok. Gyermekkoromban egy boszorkány valamilyen varázs segítségével megváltoztatott, így akkor változom át amikor akarok és nem érzek ilyenkor fájdalmat sem.
-Klaus, hogy jött erre rá?-szólalt meg Damon gúnyosan.
-Nem tudom, az erdőben támadott rám pár hónapja ezért kellett ugyebár elmennem. Most úgy döntöttem, nem menekülök előle, hanem másképp oldom meg.-húztam meg a vállam.
-Szerintem kicsit lazán kezeled ezt a dolgot-dől hátra a székén Stefan.
-Lehet, de ez van, eddig is mindig kimásztam a balhéból.-nézek el mellettük.
-És mi lesz ha Klaus hibriddé változtat?-kérdi Bonnie.
-Semmi. Bennem nem lesz meg a sarj kötődés mivel egyébként sem fáj az átváltozás így nincs mitől megszabadítania. Nem tud magához láncolni.-mosolyodom el.
-Hát ez remek. Majd te mindent megoldasz. Tudod ránk is gondolhatnál. Nem csak rólad szól ez az egész, mi is ugyanúgy bajba kerülhetünk miattad.-háborog Elena.
-Az a gáz Elena, hogy ez igenis rólam szól. Ne legyél álszent. Eddig mindig mindenki miattad került bajba, de ne aggódj ezt nem veszem el tőled. Nyugodtan legyél te az áldozati bárány, menj és add át magad Klausnak helyettem, így majd megint bajban lesznek a többiek miattad mikor majd meg akarnak menteni.-Elena könnyes szemekkel néz rám és mondani akar valamit,  de én nem hagyom- Ja és még valami, azt hiszed, hogy jobb vagy Katherina-nál? Tévedésben élsz, ugyanúgy játszol a testvérekkel mint anno Katherina, és ezt mindenki tudja csak senkinek nincs mersze a szemedbe mondani és te magad sem akarod beismerni magad, hanem csak áltatod magad, pedig mindannyian ismerjük a kezdeteket. Gondolkozz el a viselkedéseden és ha leesett amit mondtam akkor keress meg...

4. Fejezet

4.Fejezet

Hagytam élettelen testét a földre hullni majd távozta és az egyik régi ismerősömhöz vezetett az utam.

-Cathy?-kerekedik el ismerősöm szeme mikor ajtót nyit nekem.

-Hallo Irina. Rég láttalak.-köszönök mosolyogva.

-El sem hiszem, hogy látlak-enged be a lakásba.-Mi járatban erre? Megint bajba keverted magad?-néz rám felvont szemöldökkel és én bőszen bólogatok.-Kit haragítottál megint magadra Cathy?

-Esküszöm most csak annyi a hibám, hogy farkas vagyok.-emelem fel védekezőn a karom.

-Klaus üldöz? Jahj Cathy. Mondtam neked, hogy rejtőzz el és ne keresztezd az útját soha életedben. Nem?-teszi csípőre a kezét.

-De megmondtad és én mégis évekig éltem vele egy városban.-hajtom le a fejem.

-Hogy mi van? Te egy városban éltél vele? Teljesen elment az eszed?-von kérdőre.-Csoda, hogy nem talált rád hamarabb.

-Jó tudom, az én hibám, de kérlek térjünk a lényegre. A segítségedre van szükségem. Kell egy bűbáj amivel megváltoztatjuk a külsőm egy kis időre.-nézek fel rá.

-Meglátom mit tehetek. Megnézek egy két könyvet addig ha szomjas vagy szolgáld ki magad és érezd magad otthon, de ne dobáld szét a cuccaim.-fenyeget meg mosolyogva, mivel ismeri a szokásaimat az otthonommal kapcsolatba.

-Rendben. Te iszol valamit?-nézek még vissza a konyhába menet.

-Ahha egy kis narancs levet tölthetsz nekem is.-miután kitöltöttem az innivalókat visszamentem a nappaliba és letelepedtem Irina mellé-Köszi-veszi el a poharát.
-Segítsek valamit?-nézek az előtte lévő könyv halomra.
-Igen, nézd át ezeket a könyveket és keress bármi utalást a külső megváltoztatására-dob elém három vastag könyvet. Több órányi keresgélés után megtaláltuk a bűbájt amit kerestünk, a külsőm annyiban változott, hogy fekete hajam, zöld szemem lett és valamivel alacsonyabbnak tűnök. A bűbáj három napig hat ezért már aznap este elindultam megkeresni a következő kiszemeltem akitől információt szerezhetek Klaus múltjáról. Utam Spanyolországba vezettet Kol Mikaelsonhoz mivel ő tudja a legtöbbet Klaus múltjáról. Kol az egyik kisváros bárjában tartózkodott mikor rátaláltam. Már csak pár órám maradt hátra a bűbájból így odamentem mellé a pulthoz és a tettem mezejére léptem.
-Csak nem a híres Kol Mikaelsonhoz van szerencsém?-fordulok felé.
-Attól függ nekem kihez van szerencsém.-mosolyodik el pimaszul.
-Elizabeth vagyok.-viszonzom a mosolyát.
-És mégis mi járatban erre Elizabeth?
-Kutatást végzek az ősök életéről.-mosolyodom el.
-Ez különös. Mégis honnan tudsz rólunk és miért épp engem kerestél fel?-fordul felém a székén ülve.
-Valójában farkas vagyok és így én is tudok rólatok, egyébként pedig te vagy a legkedvesebb a Mikaelsonok között.
-Így már értem. Ezt bóknak veszem. Beleegyezek az interjúba, de menjünk valami csendesebb helyre szerintem.-áll fel és felém nyújtja a kezét amit én el is fogadok. Egy motelhez vezet a bár mellett, a szobájában letelepszem egy székre és onnan figyelem amint italt tölt magának.
-Megkínálhatlak téged is?
-Igen, köszönöm-felém nyújtja az egyik poharat majd leül az ágy szélére.
-Hol is kezdjem-gondolkodik el.
-Ha lehet akkor az elején. Kérlek.-mosolygok mézes-mázosan.
-Áh, igen meg is van. A szüleim, Mikael és Esther Európából származnak, ott született egy testvérünk, de meghalt a pestisbe Miután Ayana-tól a boszorkánytól megtudták, hogy az Új Világban élő emberek sokkal egészségesebbek, átköltöztek a mostani Mystic Fall`s területére. A testvéreim és jómagam is már itt születtünk. 20 évig éltünk a vérfarkasokkal szomszédságban ám egyik telihold alkalmával Niklaus és Henrik, a legfiatalabb fivérem kimentek az éjszaka meglesni a farkasok átalakulását. Másnap reggel Klaus Henrik holttestét hozta haza. Ezután apám rávette anyámat, hogy bűbájjal tegyen minket halhatatlanná amit az anyám készségesen teljesített is. Az átváltozásunk után elégettük a fehér tölgyfát mellyel megkötötte anyánk a varázslatot, azonban a hamvait megtartottuk magunknak. Minden jól alakult egészen addig míg Nik meg nem ölt egy embert ezzel aktiválva a vérfarkas átkát, így kiderült, hogy ő nem az apánk gyereke hanem egy farkasé. Apám bosszúból megölte a lykánt és annak egész családját ezzel kirobbantva az örökös háborúk farkasok és vámpírok között. Anyám, hogy enyhítse tettét megkötötte Nik farkas oldalát, bátyám pedig bosszúból megölte anyánk és apánkra fogta. Klaus 1000 éven át próbálta megtörni az átkot sikertelenül mivel vagy a Petrova hasonmás vagy a holdkő hiányzott, ezért létrehozta a nap és a hold átkát. 1492-ben majdnem sikerült megtörnie az átkot, de Katherina sikeresen elmenekült és vámpírrá változott. Bosszúból Klaus megölte Katherina egész családját nem tudva az eltitkolt csecsemőről. Rebekaht az 1920-as években szúrta le mivel drága húgom nem őt választotta Stefan Salvatore helyett. A bátyám egészen eddig azt hitte, nincs több esélye megtörni az átkot, de ugye rátalált Elenára. Innentől szerintem már mindent tudsz.-áll fel és újratölti a poharát.
-Köszönöm szépen a hasznos információkat, de nekem indulnom kell-nézek az órámra, már csak fél percem van eltűnni innen.
-Mégis mit gondoltál kicsi lány hová mész-szorít a falhoz Kol.-Valójában miért akartad tudni a történetünket? Halljam-kiállt rám, de én meg sem rezzenek csak kihívóan bámulok a szemébe. A bűbáj ebben a pillanatban elillant rólam...

3. Fejezet

3. Fejezet

-A tervem egyszerű, meg kell ölnünk Klaust.-bár ha őt megöljük meghalsz te is, de ezt már csak magamban tettem hozzá, mert mégsem mondhatom meg hogy ha belemegy a tervembe akkor aláírja a halálos ítéletét, de cél szentesíti az eszközt ugyebár.-Mivel ha ő nem él neked nem kell aggódnod amiatt, hogy bármikor visszatérhet a városáért.-már előtte állok és direkt úgy álltam meg, hogy neki kelljen rám felnéznie ne pedig fordítva.

-Tetszik a terved, de, hogy akarod véghezvinni a tervet? Ha értelmes magyarázatot kapok akkor enne vagyok a tervedben.-már érzem is a győzelem illatát.

-Először is kap egy üzenetet valamelyik szolgádtól, hogy elkaptál engem, mivel a madarak azt csiripelték, hogy rám vadászik. Ő eljön ide, ti a látszat kedvéért bezártok egy szobába, majd mikor elé vezettek én megölöm Klaust és mindenki boldog lesz. Te megkapod a várost én meg a szabadságom egy életen át.Mit szólsz hozzá?- vigyorgok győzedelmesen.

-Rendben. Megegyeztünk-nyújtja felém a kezét amit én megrázok.

-Megegyeztünk.-elindulok kifele.-De csak, hogy tudd, ha elárulsz azt nem éled túl. ezt jegyezd meg.-fordulok még vissza.

-Megértettem. Az embereim megmutatják a szobádat. Kérlek kövesd őket és ha lehet ne ölj meg még többet belőlük.

-Megteszek minden tőlem telhetőt.-nevetek fel, majd követem az előttem vonuló két vérszívót. Az  emeletre vezetnek egy szépen elrendezett szobába ahol remélhetőleg csak néhány napot kell eltöltenem. Pár nap elteltével kulcsra zárták az ajtóm ebből tudtam, hogy Klaus megérkezett, ám aznap nem történt semmi, ez kezdett gyanús lenni. A zsigereimben éreztem, hogy elárult Marcell, ezt viszont nagyon meg fogja bánni. Másnap reggel mikor kinyitottam a szemem Klaussal találtam szemben magam.
-Megint látlak, fura, mintha most nyugodtabb lenne a környezet, legalább beszélgethetünk kicsit-beszéd közben az alkarjaimra támaszkodom.
-Szerintem nincs miről beszélnünk-hajol közelebb.
-Úgy gondolod?-nézek rá kihívóan.
-Igen úgy gondolom. Marcell sok mindent mondott, többek között azt is, hogy megfenyegetted annak érdekében, hogy együtt működjön veled.-néz mélyen szemembe, nekem az volt a reakcióm, hogy a szemébe nevettem.
-És mégis hogyan tudtam volna megfenyegetni. Rengeteg embere van és gondolod, hogy idejönnék azért, hogy valakit megfenyegessek ahelyett, hogy egy frappáns egyezményt tervelnék ki? Tudod mivel vettem rá az együtt működésre? Megmondtam neki, hogy ha téged megölünk akkor ő a város ura lehet és ő beleegyezett, igaz azt nem mondtam el, hogy a te halálod az ő halálához is vezetne. Ennyire megbízol benne? Nem veszed észre az árulókat a saját csapatodban?-ülök fel melynek hatására ő is feljebb emelkedik.
-Miből gondolod, higgy hiszek neked?
-Mert az emberek és a természet felettiek is bármire képesek a hatalomért.-felállok és felöltözöm, majd újra felé fordulok.-Klaus?
-Igen?
-Megölhetem Marcellt?-fordulok teljesen felé.
-Miért engedném?-áll fel az ágyról.
-Mert Marcell engem is és téged is elárult valamint, ha egyszer a hibrided leszek magamnak akarom ezt a várost mint ajándékot tőled-mosolyodom el.
-Megadom a lehetőséget, hogy megöld, de ha most nem sikerül nincs több esélyed erre.
-Hidd el nem fogom elszalasztani.-indulok az ajtó felé azonban Klaus megfordít és nekinyom az ajtónak, két kezemet a fejem fölé szorítva dőlt közelebb hozzám.
-Ne feledd még mindig üldözlek és mindig tudom merre jársz kikkel vagy és kik segítenek menekülni.-egészen a nyakamhoz hajol és mélyen beszívja a vérem illatát-Imádni fogom kiszívni a véred-távolodik el tőlem újra. Egy szék lábát kitörve megkeresem Marcellt és gyorsan kreálok egy hihető sztorit.
-Marcell. Valami nem stimmel Klaussal-közeledem felé kétség beesett arccal.
-Mégis mi?-az arcán semmit nem látni csak a szemének a huncut csillogását.
-Azt mondta, hogy meneküljek tőle minél messzebb, mert már nem akar hibridjének hanem meg akar ölni.-lépkedek egészen elé.-Kérlek segíts-nézek rá könyörgően, majd átölelem amit a kezdeti meglepődöttség után viszonoz is.-Úgy emlékszem mondtam valamit az árulásról neked- suttogom a fülébe.-Soha nem hagyom büntetlenül. Soha-ezzel a szívébe szúrom a karót és hagyom a földre zuhanni élettelen testét.

2. Fejezet

2. Fejezet

-Klaus-nyögtem ki nehezen.

-Bizony, drágám. Én vagyok az a híres Niklaus Mikaelson, a te végzeted. Tudod arra gondoltam adok neked egy kis lehetőséget a menekülésre. Hagyom, hogy most elmenj és csak pár nap múlva veszlek üldözőbe és ha megunom ezt az egész macska-egér játékot a hibridemmé teszlek.-ezzel feláll és elsétál. Azonnal el kell menekülnöm innen különben mindenki mást is még nagyobb bajba sodrok. Nehezen összeszedem magam majd otthon az előre elkészített bőröndjeimet bedobom a kocsimba és elindultam magam sem tudom merre. 

Egy biztos hosszú utat fogok megtenni melynek vége fájdalmas lesz főleg a számomra.

Az eltelt hónapokban sok helyen jártam és információkat gyűjtöttem Klausról és a családjáról. A biztonságom érdekében 2 hétnél tovább nem maradtam sehol egyhuzamban. Az utam során kiderítettem ki örülne a legjobban Klaus halálának, elterveztem, hogy ezt a személyt a saját oldalamra állítom és legyőzöm az ellenségem. Ma reggel útnak indultam a mesés New Orleans városba. hogy miért is? Azért, hogy a saját oldalamra állítsam Marcellt, ami lehet nem is lesz olyan nehéz vállalkozás. Mikor odaértem a vámpír negyedhez amit nem volt nehéz megtalálni, felmértem a terepet, azért, hogy tudjam merre is meneküljek majd ha végeztem. Azt hittem nehezebb lesz bejutnom, mivel úgy tudom, hogy hemzseg a negyed vérszívóktól, de egyel sem találkoztam  eddig. Miután megtaláltam a keresett épületet, ezt is alaposan felmértem majd beléptem az ajtón. Ketten azonal elzárták az utamat, de én pillanatok alatt elintéztem őket és folytattam tovább az utam a nagyterem felé. Mikor beléptem Marcell épp egy vámpírt fejeztetett le az udvartartásából két emberrel. A jelenet végém elkezdtem tapsolni ezzel felhívva magamra a figyelmet, és mind felém kapták a fejüket. Néhányan nekem rontottak, ám hamar a földön találták magukat fej avagy szív nélkül, elég könnyen el lehet ezeket a vámpírokat intézni.
-Nem akarok bajt- kiáltom el magam a sokadik hulla után. Mindenki megdermedt és Marcellre néztek valamilyen jelet várva tőle.-Van egy ajánlatom a számodra ami biztosan érdekelni fog.- mosolyodok el győzedelmesen.
-Miből gondolod, hogy érdekelni fog az ajánlatod mikor most örted meg jópár emberemet?-tárja szét karjait.
-Talán azért, mert a várus uráról lenne szó-mosolyodom el még szélesebben mikor látom, hogy felemelkedik a székéből.
-Én vagyok a város ura-mondja folytott hangon.
-Valóban? Én úgy tudtam, hogy egy bizonyos Niklaus Mikaelson alapította a várost és amíg ő él ez a város az övé és bármikor visszatérhet azért , hogy visszakövetelje tőled. Nem gondolod?
-Érdekes. De miért akarna visszajönni mikor már évek óta nem járt itt?-ereszkedik vissza a székébe.
-Soha nem tudhatod mit hoz a jövő és szerintem jobb megelőzni a rossz dolgokat egy másik szükséges rosszal,mert utána minden jó lesz.-lassan egyre közelebb sétálok felé.
-Bölcs szavak egy majdnem halott farkastól.-húzódik mosolyra az ajka.-Tudod mit? Meghallgatlak. Meséld el a terved.
-A tervem egyszerű meg kell ölnünk Klaust...

1. Fejezet

1. Fejezet

Mióta itt vagyok összebarátkoztam az itteni neves emberekkel azaz Elena Gilberttékkel. Elenára rászállt az egyik Ős, ami nekem rossz hír, mivel rájöhetnek a titkaimra és az életem is veszélybe kerülhet, így az utóbbi időben mindig fegyverekkel felszerelve lépek ki a házból.

Hiába vannak körülöttem ezek az emberek van, hogy magányosnak érzem magam, ilyenkor kimegyek az erdőbe és a múltamra gondolok, hogy mégis mit és hol rontottam el. Ma is kijöttem ide, azonban most érzem valaki más jelenlétét is ami valószínűleg nem jó jel, de azért reménykedem. Megállok és hallgatom a körülöttem lévő erdő zajait, tőlem jobbra meg is hallom amit kerestem. Valaki felém közeledett. A hátam mögül ront rám és még van annyi időm, hogy megforduljak és egy fának csapjam, ahogy sejtettem egy hibriddel találtam szembe magam. Az évek gyakorlatának köszönhetően hamar megölöm a hibridet és hazamegyek, hogy összepakoljak valamint egy nagyobb összeget veszek magamhoz a meneküléshez ám még várok egy kicsit hátha csak véletlenül volt ott az a hibrid. 

Már egy hete, hogy nem történt semmi, Elenát is békén hagyja az Ős és ez nekem gyanús, túl nagy a csend az ellenség oldaláról, olyan érzésem van mint amikor a vihar előtt csend van. Valami biztos, hogy készülődik a háttérben csak még nem jöttem rá, hogy mi az. 

A mai nap is ugyanúgy telt ahogy az összes többi, reggel elmentem az iskolába majd Caroline-nal vásárolni, végül otthon megcsináltam a másnapra esedékes tanulnivalót. Este a szokás szerint elmentem futni, mint mindig most is az erdőn keresztül megyek és észreveszem, hogy valaki megint követ. Ez a valaki egyre közeledik felém hiába gyorsítok, hátulról nekem ugrik így a földön kötünk ki, amilyen gyorsan csak tudom ledobom magamról és hátrébb ugorva átváltozom. Érzem a támadóm megdöbbenésének illatát, de nem foglalkozom vele hanem neki rontok ezáltal egy fának csapódunk, próbálok elmenekülni, de az ismeretlen nem hagyja, mindig elkap és visszaránt. Egy hirtelen ütéstől a földre kerülök és mikor meglátom a támadóm teljesen ledöbbenek, hát mégis rám talált és rájött arra mi is vagyok. A saját védelmem és menekülésem érdekében megint neki rontok és megpróbálom legyőzni, mivel ha a háborút nem is nyerhetem meg legalább ebben a csatában győzedelmeskedjem felette. A harc sokáig kiegyenlített azonban valahogy mégis felém kerekedik megint és a földre küldd melynek hatására visszaváltozom és tehetetlenül fekszem a földön miközben azt figyelem, hogy a végzetem lassan felém közeledik majd közvetlen előttem leguggol.

-Klaus...

Prológus

Prológus

A nevem Catherina Vaillant. 1132-ben születtem egy itáliai kisvárosban. A családom a vérfarkasok nemzetségébe tartozik. 10 éves koromba vadászok támadták meg a városunkat és megölték a szüleimet, két bátyámmal együtt sikerült elmenekülnünk, ám pár év múlva újra ránk találtak és megölték az idősebbik testvérem míg mi nem voltunk otthon. Sokáig Bonessal, a fivéremmel éltem, ám egy nap nyomtalanul eltűnt és azóta nem tudok róla semmit, lehet őt is megölték a vadászok. Azóta magányosan vándoroltam és csak rövid ideig telepedtem le mindenhol, azonban néhány évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy letelepszem egy Mystic Fall`s nevű városban, eddig nem keltettem feltűnést, valaki mégis rájött a titkomra.

A városban mostanában mindenfelé Ősök, vámpírok, hibridek, vérfarkasok és boszorkányok szaladgálnak.